Sokszor, sokan, sokféleképpen feltették már a kérdést: mi lesz velünk halálunk után? Én is megtettem már párszor. Meg kell nyugtassak mindenkit, nem tudom a választ.
A racionalitásba vetett hitem még soha nem kérdőjeleződött meg. Ezen oknál fogva a patológia és a vele járó szakmák mindegyike vonzó számomra. Keresem és figyelem a témában felmerülő cikkeket és filmeket. Természetesen kiábrádulok minden megtekintett "kasszasiker" után, és csak reménykedve nézem az egyik tudományos tv-adó dokumentumsorozatát, ahol patológus Hölgyike mesél a munkájáról. Sajnálni szoktam, hogy a boncolás részleteit nem mutatják. De áthidaltam ezen problémát a könyvtár anatómia témakörére épülő könyveinek nézegetésével.
Nem baj, hogy élünk és nem gondolunk a halálra, ami tulajdonképpen minden másodpercben ott lóbálja felettünk azt a nagy izét, amit néha kaszával ábrázolnak a filmeken.
Nem baj, ha élünk, sőt szuper. Én is így teszek. Így is kell.
De találtam valamit, ami az életről alkotott képemben megerősített pár órára. A halál ezer arca című művet; ami eleinte egy filmnek indult, aztán lett belőle 5 rész.
Konkrétan sokkoló dokumentumfilm emberi balesetekről, emberi életek pillanatok alatt történő elmúlásáról. Félrebeszélés és finomkodás nélkül. Kendőzetlenül és brutálisan mutatja meg, mennyit ér az életünk - mennyi halálos veszély leselkedik ránk a világban.
Néha felmerül a kérdés, hogy megrendezett-e a dolog, vagy tényleg valóban ott állt és forgatott a stáb. De aztán még tovább gondolkodva arra jutok
teljesen mindegy -> korrektül azt mutatja be, ahogy mi a mindennapjainkat éljük. Keményen beszámol az emberi hülyeség, a tudatlanság, az emberi kegyetlenség, a kapitalizmus és ideologizált világ minden olyan dolgáról, amiről szeretünk mélyen kussolni.
Szóval mi lesz velünk halálunk után? Egy racionális ember algoritmusa a következő:
1. Jó esetben nem a boncasztalon, hanem földben, vagy tűzben elégve maradványaink gazdagítják a természetet.
2. Nem jó esetben, a földben és a tűzben dolog még élve ér minket... nos nem kívánom senkinek.
3. Kevésbbé jó esetben a boncasztalon végezzük, mert ugyan meghaltunk, de abban a pillanatban senki nemtudja miért is, vagy ha tudja is, törvény írja elő az Y-vágását. És akkor nézzükcsak: kb 10 centis darabokban végzi majdnem minden testrészünk, ami aztán rekurzívan hívja az első pontot egy elágazással:
3.1 if (van valaki) do eltemet / hamvasztat és megsirat
else print "kitudja...";
