Vasárnap hajnali 5-kor ébredtem, arra, hogy éhes vagyok, s nem kívánkozik visszaaludnom.
Ma végre leültem, s picit elméláztam azon, hogy mit olvassak, milyen sorrendben, kitől, mennyit. stb.
Van egy facebook csoport, amiben benne vagyok, ahol emberek ezrei beszélgetnek könyvekről, ajánlatnak, véleményeznek, nagyon kis pöpec közösség, szeretem. Ott már sokadjára jönnek szembe ugyanazon kortárs szerzők, így megint azon agyaltam, mit, s milyen sorrendben. Majd eszembe jutott, hogy tavaly én kitűztem magam elé egy célt, hogy 20 könyvet elolvasok abban az évben. Ezt egy listán vezettem, majd sikeressége folytán idén is folytattam a lista írását, ám már nem fogadtam meg, hány könyvet teljesítek idén. S most hogy néztem a listát, rájöttem, hogy a tavalyi fogadalmam egy felvett kényszer volt. S idén ezt nem is vállaltam. Nincs kényszer. Ezért sokkal szabadabban dönthetem el, mit is kezdek a szabadidőmmel, mert sem külső, sem belső kényszer nem hajt.
Hátradőltem, és végigvettem, hogy az életemben mostanra szűnt meg minden külső kényszer, amit ezidáig nem sikerült levetkeznem. Ami az agyam egy bizonyos részét mindig fogva tartotta, s bármit csináltam, egy hátsó hang azt mondta, hogy ezt-meg-ezt még meg kell tenned, s utána tudod élvezni azt, amit valójában csinálni akarsz.
Az alapképzés után, a diploma kézhezvételével az életem addigi formában megszűnt. Már nem voltam gyerek, már tanuló sem, már felelős felnőtté kellett váljak. Ezzel együtt az agyam 3/4 része felszabadult, hiszen nem azon járt már az eszem, hogy mit kell tanulni, milyen beadandó van, mikor lesz ZH vagy vizsga. Eltűnt az addigi belső monológom, hiszen a világom megváltozott.
Namost. Milyen az, amikor az agyad hirtelen egy teljesen új helyzettel néz szembe? Intenzív.
Mel Robbins után szabadon: az agynak két állapota van, az autopilot és a vészfék. (https://www.youtube.com/watch?v=Lp7E973zozc) Az előbbi élvezi azokat a dolgokat, amit ismer, s ha olyat csinálsz, amit eddig szoktál, nem is rinyál. Nade, ha valami újba kezdesz, az agy automatikusan sikitófrászt kap, hogy ez új, ez ismeretlen, ez veszélyes, és azonnal dobja neked az összes érvet, amivel abbahagyhatod, amit épp most kezdenél el.
Pont ilyen volt az az érzés is, mikor az agyam jelentős része felszabadult a tanulás kényszere alól, s az addig csak 20%-on pörgetett gondolatoknak hirtelen tere lett az elmémben. Bekúszott oda minden, olyan káoszt teremtve, hogy az anarchisták megirigyelhetnék.
A kényszert ismertem, a kényszer nélküliséget nem. Így csak hamar újra olyan dolgokat kezdtem magamra pakolni, ami kitöltötte az agyamat, és nem hallottam a saját gondolataimat, hanem csak a kényszer generálta mondatokat. Közben persze meg pont ettől akartam szabadulni, csak nem tudtam hogyan, illetve nem voltam elég érett hozzá érzelmileg. Nos, eljött ez az idő is. Amikor tudatosan lepakoltam magamról azokat, amik nem kellenek nekem. S az agyamba a saját gondolataim, terveim és vágyaim kezdek el beszáguldani.
Hogy mik ezek, amikkel az utóbbi években (sőt, az életemben) leszámoltam? A pragmatikus dolgokat követően kíméletlenül kezdtem megfogalmazni a belső kényszereimet is.
- Elvégeztem az egyetemet.
- Kettőt is.
- Letettem egy német nyelvvizsgát.
- Nem kell angol nyelvvizsga a diplomához. (Tanulhatom végre önmagamért.)
- A karantén miatt számos dolgot megtettem a lakásban, amit eddig halogattam.
- Elvetettem azon feltevésemet, hogy nekem kell a szülőm szülőjének lenni.
- Elengedtem, hogy csak az én hibám a családi kapcsolataim széthullása, s nekem kell megtennem mindent a javításukért.
- Érzelmileg leváltam azokról, akikre minduntalan rákapcsolódtam.
- Nem igénylem az érzelmi függést másoktól. (Önmagam lettem önmagam forrása.)
- Nincs görcsösség a jövőm miatt. Hit van, hogy megoldom, bármi jön is. (Ez eddig is megvolt, csak a görcs hangosabb volt.)
- Halkabbak (ha ugyan el nem tűntek) a hangok a fejemben, melyek nem az enyémek.
- Dönthetek másképpen. Vagyis nem kell követnem az elvárásokat és szokásokat, melyeket más emberek pofátlanul az arcomba tolnak.
- Nem akarok mindenkit megmenteni. Sőt, egyre nagyobb távolságot tartok más nyomora és a saját életem között.
- Nem akarok görcsösen megváltoztatni az életemet, a szerintem helyes irányba, miközben már most ... jó.
