2013. február - azóta a gondolatmenet alapjául szolgáló könyvet még kétszer elolvastam / Giorgio Faletti /
A sztereotípia jelen van a mindennapjainkban. Képet alakítunk ki, véleményt alkotunk anélkül, hogy bővebb információ birtokában lennénk. El sem gondokozunk rajta, hogy másképp is lehet, fel sem merül bennünk, hogy fals tényeket kreálunk.
Beszélgessünk!
A téma a pszicho,-szociopaták tettei. Miért mindig a tetteik? Miért nem kérdezi meg a többség, hogy "miért".
A legutóbb egy véres krimi/thrillert olvastam. Eszméletlen volt.
4 ember gyilkoltak meg embertelen módon, képregény figurák alakjába bújtatva, és úgy otthagyva a világ szeme láttára véresen, megalázva. 450 oldalon keresztül fel nem foghattam az efféle obszcenitást, az író nem kímélte az olvasót.
Ám ez az író nagyot durrantott, amire még én sem számítottam. Az utolsó 50 oldalon a gyilkos személye ismertté vált és eljött az Ő ideje. A "miért" ideje.
A gyilkos egy apa volt. Az udvaron játszott a 6 éves fiával, ám megcsípte a kisfiút egy darázs, berohantak anyukához. Ekkor 4 ember futott be a házba képregény-figurás maszkban, bedrogozva, pisztollyan a kezükben. Bankrablásból menekültek, és kapóra jött nekik a család, mint túsz.
A fiúcska allergiás volt a darázscsípésre, anyuka kérlelte, hadd mehessen el vele az orvoshoz, ám a 4 "képregényhős" nem engedte. Ott halt meg a kisfiú a szülők szeme láttára. Azt, hogy mit tettek anyukával ezután, és hogy tudtak elmenekülni a rendőrök elől, azt a könyv feladata bemutatni.
Hirtelen más fényt kap minden. Miért? Az Empátia a hibás.
Hirtelen a pszichopata személyisége is megkérdőjeleződik, és átalakul egy mindenét elvesztett apáéra. Az egész érzésvilág, amit a könyv 90%-ban megteremtett, pár perc alatt rombadöntött, és minden racionalitást és emocionalitást felrúgva megkérdőjelezte eddigi véleményünket.
Még mindig borzalmas az a tett. Még mindig szörnyű és megbocsáthatatlan. Még mindig viszolygunk, ha a helyszínek véres képének leírását visszaidézzük. DE! De már nem érthetetlen. Megértettük a miért-t és hiába gondoljuk úgy, hogy kegyetlenség volt az apától, meg miért nem ment a rendőrségre. (könyv történetébe beépítve ilyen válaszok is vannak )
DE!
Tegyük a szívünkre a kezünket:
Ha a mi gyerekünk lett volna, aki a szemünk láttára hal meg, pedig minden adott lett volna, hogy túlélje, csak a 4 "hős" Istent játszott
Mi, vajon mit tettünk volna?
Akkor most fontos a "miért" vagy nem?
Túlzottan giccses és nem életszerű példa? Miért? Ön Kedves Olvasó, gondolta volna, hogy valaki ál-egyenruhában bemegy egy üdülőhelyre és fegyverével az összes mozgó emberre tüzet ereszt? Az életszerű?
Higgye el, semmi sem életszerű, amíg nem velünk történik meg. Nem akarok most állást foglalni egyik fentebb említett történetben sem.
DE! Szeretném hangsúlyozni azt az emberi tulajdonságot, amit úgy hívnak:
sztereotípia.
Hajlamosak vagyunk kevés információ alapján dönteni, beskatulyázni embereket, és elkönyvelni őket valahogy. Anélkül, hogy egy percig is felmerülne bennünk, hogy tévedtünk. Hogy fals a kép. Hogy hiányzik valami. És hogy ez a valami, a M I É R T .
Kosztolányi mondatta ki egyik hősével:
"Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével." / Kosztolányi /
És ezt mi, emberek, rendre elfelejtjük.
