A gyerek és szülei kapcsolata mindig érdekes témakör tud lenni. Mert a gyerek 868-szor lemond a szülői elismerésről, de mégis minden egyes alkalommal pofánvágja a valóság.
Soha nem késő változtatni. Ehhez persze nagyfokú nyitottság kell a szülő részéről. Talán a legnehezebb dolog, amit egy szülő adhat a gyerekének: a tolerancia. Az önzetlen elfogadás. Mert hiába hozod össze és szülőd meg, ő nem lesz olyan, mint amilyennek te tervezted.
Soha nem lesz olyan!
Mert egyéni érzésvilággal rendelkezik és egyéni gondolkodással.
Mit tehet a szülő tehát? Egyszerű. Elmondja, hogy ő hogy csinálta, elmondja most hogy csinálná, elmondja mit tanult és miben hibázott ÉS - most figyelj - a többit rábízza a gyerekre.
Mert sajnos vagy nem sajnos, a gyerek nem úgy fogja megélni a hasonló szituációkat, mint a felnőtt. Ő egy másik világban van, ahol mások a szokások és mások a veszélyek. Ami a szülőnek veszély, az a gyereknek valószínűleg mindennapos és tudja kezelni. A szülő vagy lépésttart, vagy rohadtul elkezd pofázni, hogy minek hogy kell lennie. Meg hogy az ő idejében ez még nem így volt. Ki nem szarja le? Most más van. Más a szituáció. Pontosan attól, hogy a gyerek éli át, aki tökéletesen másképp gondolkodik, mint a szülő. Mástól fél, más érdekli és történetesen totál mást érez, mint a felnőtt. Másképpen reagál, mást lát összefüggésként és mások a preferenciái.
De ettől még nem hülye.
Csak a saját életét éli. Ha a szülő ezt nem tolerálja, ha a gyerek azt látja, hogy a szülő ellene van, és nem támogatja, ha netán ellene beszél;
most szólok szülők - el fogják veszíteni a gyereküket!
Miért nem beszél velem a gyerekem?
Emberek nap, mint nap felteszik ezt a kérdést és keresik a választ és kifogásokat gyártanak és a gyereket hibáztatják és a társadalmat hibáztatják és egymásra mutogatnak és... szokásunkhoz híven soha nem néznek magukba. Túl nehéz és fájdalmas lenne. Megértem. Egyszerűbb ujjal mutogatni, mint elismerni saját magunk előtt, hogy bizony hibáztunk.
Miért nem beszél velem a gyerekem? :) Nem egy bonyolult kérdés.
És kedves szülő, aki ezt a kérdést felteszi magának, csak hogy tudják hol rontották el, most figyeljenek;
idézet Zacher Gábor-tól:
"amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…"
Nem.
Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit, kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk.
És elmegy. És eltávolodik. És úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymásnak háttal élik az életüket vagy ki-ki „a saját számítógépében"."
Ezután nem is tudom mivel folytassam. A gyerek feladja. Nem fog többet kérni, sem véleményt, sem elismerést. Bár utóbbit mindig igényelni fogja. Sajnos az esetek többségében csak az előbbivel fog találkozni, vagyis a szülő - miután százszor elmúlasztott odamenni a gyerekhez, amikor az hívta őt - már csak a véleményét közli, nem feltétlenül jó időben és helyzetben és/vagy nem a megfelelő hangnemben. Amitől a gyerekével való kapcsolatát méginkább aláássa és elidegeníti magát a gyerek világától. Mégjobban.
Aztán van egy másik nagy probléma a tolerancia hiányából eredően. Amikor a gyerek kér valamit. Nagyon konkrétan, nagyon egyértelműen fogalmazva, sőt az egyáltalán nem esne a szülő nehezére. De a szülő mit csinál? Felülbírálja. Mert a szülő szerint "az" jobb. Az ő verziója. Ahogy ő szereti, amit ő szeret.
Nem. Nem, nem és nem! Értsd már meg basszus, a gyerek nem ugyanaz mint te. Hidd el, hogy tudja mit akar. Ha azt mondja csokifagyit szeretne enni, akkor nem tuszkoljuk le a torkán a vaníliafagyit, főleg ha gyermekünk már 800-szor a szánkba rágta, hogy utálja a vaníliát. Értsd már meg szülő. Hova raktad a füled és az agyad ilyenkor?
Ha a gyerek azt mondja, légyszi hozz már kávét nekem "ezt" "innen", mert ahol én lakok ott nem lehet kapni. Akkor mit akar a gyerek? "Azt" "onnan". És mit kap?
"Ezt nézd meg, olcsó volt, mi is ezt isszuk az íze tökéletes, neked is ízleni fog, mert SZERINTEM....!"
... ééés a gyereket ismét pofánvágja a valóság. De keményen. Sokadik alkalommal is. Soha, soha, de soha nem volt azonos ízlésen a szülőkkel a kávé tekintetében. De itt már rég nem a kávéről van szó. A gyerek kért valamit. És nem kapta meg. A szülő ráerőlteti az akaratát a gyerekre, a gyerek meg mosolyogjon is hozzá és mondja hogy "köszönöm", mert a szülő csak jót akar?????? Hát b@zd meg szülő!
Első alkalom? Nem. Akkor minek is próbálkozik a gyerek újra-meg-újra?
Nah ez egy jó kérdés? Minek is várja áhitatva, hogy a szülője egyszer, egyetlen egyszer ebben a kurva életben figyeljen rá?
Figyelem, elfogadás és törődés! Ezt akarja a gyerek. Nem bonyolult. Nem akar felülbírálást, hanem hogy a szülő egyszer hallja meg, amit mondd neki a gyerek. Jusson el az agyáig és fogadja el.
Dear parents!
Fogadd már el, hogy én nem te vagyok! Toleráld már! Jó? Mert egyre messzebb kerülök tőled és az életed végefelé közeledve meg fogod tőlem kérdezni, hogy hol rontottad el és én miért nem tudlak tisztelni?
Vajon akkor én el fogom neked mondani az elejétől, hogy megértsd? Vagy hagylak tudatlanul, abban a meggyőződésedben, hogy te mindent jól csináltál és mindenki más körülötted hülye, hogy ezt nem így látja.
Vajon amikor felteszed nekem a kérdést, hogy min kéne változtatnod, akkor vajon hallani is akarod a válaszomat, vagy csak jó szülő képében akarsz tetszelegni, hogy te bizony gondolsz a gyerekre és megkérdezed az ő véleményét.
Remek. De akkor azt is halld meg, amit én mondok! És nem besértődni kell, ha az nem a kedvedre való, hanem felfogni, hogy elb@sztad, de rendesen.
