Berögzödés vagy hiszti? Lelki betegség vagy mánia? Szerzett vagy veleszületett?
Tulajdonképpen teljesen mindegy. Ha kizökkensz, ha a tervtöl eltérítenek, ha megcsinálsz valamit, amitől elégedettnek érzed magad és a másik a következö pillanatban megváltoztatja...

A vér gyors áramlását lehet észlelni, többször kívülálló szemmel is. Az idegesség a düh és a kétségbeesés olyan foka kerít hatalmába, amit szavakkal nehéz kifejezni. Mint ahogy uralkodni rajta is rettenetesen nehéz.
De van egymindennél nehezebb dolog: másokkal megértetni, hogy benned most éppen milyen érzések tombolnak.

Megváltoztatható? Maradandó? Hogy éled meg te magad, és hogy éli meg a környezeted? Egyszerü: te addig nem tudsz mosolyogni és megelégedéssel beszélni/beszélgetni, amíg a szemed sarkából látsz valamit, ami nincs a helyén, aminek nincs helye, amit te másutt tudsz elképzelni, amitöl az adott helyiség számodra elképzelt összképe torz. És a környezeted? Nem érti. Nem is fogja. Mert Ök nem ilyenek. Te kérdezed "Mikor pakoljuk össze a garázst?" az Ök válasza "Miért pakolnánk, minket nem zavar a rendetlenség".
És ez az a pont, ahol benned akaratod ellenére elhalványul adott személyek hitelessége-értelmessége és egyáltalán a személy jelentösége számodra.

Te nem vagy rest elpakolni az összes elmosott edényt, tányért és evőeszközt, hogy a végeredményt egyszer lásd egészében: egy tiszta rendezett konyhát;
hogy aztán újra elövedd az edényt és egy evöeszközt, csak mert neki akarsz állni főzni.

Neked természetes, hogy "tiszta lappal kezdj". És ha ettől eltérsz, rosszul érzed magad, frusztrált vagy és állandóan azt érzed "valami nem jó". Mert nem állt össze a kép a fejedben, nincs meg az "egész", amiböl kiindulhattál volna, még a hagymaszeletelés előtt.

Hogy érthetné ezt meg más? Ő nincs a te fejedben. Persze, ha valakit is érdekel, lehetne kutatni a miérteket és a kiváltó okokat. Főleg akkor, ha ez a Mumus 2 évesen a játékaid szanaszéjjelhagyása folytán még nem jelent meg. Ha akkor nem voltál ilyen, de mostanra igen; akkor annak számos oka és előzménye van. Lehet pszichologizálni (gyerekkori szarságok, szeretethiány, egész életre kiterjedö bántalmazás stb.), lehet fújjongani (jesszuspeppi, ilyen témával foglalkozik valaki, komolyan, minek?!), de valamiben meg kell állapodnunk:

Van akinek a vallás az "alap", van aki a kezdetet onnan nézi, és így kerek az egész világ neki. Aztán van, aki a zseni-kategória, hiszen azok a káoszban is látnak rendet. Van az átlagember, akik néha törődnek a renddel, néha - többnyire 15 órás munka után - magasról tesznek rá, és vagy Te, akinek minden pirinyó-apró mozdulat és ide-oda pakolgatás teremti meg a Rendet - az Egészet - az Alapot. Mert neked erre szükséged van. Egyszerűen így érzed, hogy egyáltalán lehetsz valaki. Így érzed, hogy elkezdhetsz valamit.

Ha nincs meg a rend, ha nem látod az egészet, az alapot amiből kiindulhatsz; a káosz és kétségbeesés pillanatok alatt kitölti az összes űrt, amit a rend hiánya hagyott. Kétségbeesésében az ember agresszív, dühös, ami meg egy taszító emberi viselkedésforma.

Szóval lényegében állandó önkontroll alatt kell tartanod magad:
egyrészt mert folyton látod a "rendetlenséget" és rakod-pakolsz-csinálod, mert különben "valami nem jó";
másrészt ha nem tehetsz ellene, ha csak látod a káoszt, pokolian tolerálnod kell magad; vissza kell fogni a dühkitörést és a kétségbeesés bárminemű jelét, mert az éppen aktuális partner/beszélgetőtárs/melletted álló ember számára teljesen érthetetlen és felfoghatatlan lesz, ha hirtelen viselkedést váltasz, hiszen eddig mosolygós voltál és barátságos.

Egy pillanatra sem vesztheted el a kontrollt. És ez rendkívül fárasztó dolog.